Zip’s brewhouse: forradalom a sörözőben

A ZIP Technologies 20 éve gyárt magas minőségű, a világpiacon jól ismert és elismert sörfőző berendezéseket miskolci gyárában. Számos üzemet telepítettek már Oroszországtól Indián át az Egyesült Államokig, de Németországban és Ugandában is működnek már ZIP sörfőzdék. Idén márciusban a gyártó a vendéglátásban is megvetette a lábát.
 
Agyárlátogatások során jövendőbeli partnereik részéről rendre felmerült az igény, hogy szívesen megnéznék a gépeket működés közben és egyúttal kóstolnának is. A tulajdonosok számára egyre világosabbá vált a fejlődés szükséges iránya, amely a technológia értékesítésen túlmenően egy sokkal komplexebb termék kialakítását jelenti, egy komplett koncepcióval való piacra lépést. Természetes módon kezdtek el foglalkozni azzal a gondolattal, hogy saját maguk is nyitnak egy sörözőt, mely jóval több, mint egy egyszerű vendéglátóhely, hiszen egyúttal saját fejlesztésű berendezéseik élő bemutatótermeként is funkcionál. Így született meg a zip’s brewhouse koncepciója, melynek központi célkitűzése az, hogy a söröző, mint vendéglátóipari egység lényegét újradefiniálja a kor elvárásainak megfelelően. A füstös kocsmák divatjamúlt példáját elvetve egy exkluzív, kellemes hangulatú, a magas minőséget maximálisan szem előtt tartó, mégis megfizethető, a kulturált sörfogyasztást hirdető éttermet kreáltak, mely a fővárosi piacon már ismerős lehet, ám a miskolci kínálatból még teljes mértékben hiányzott. A zip’s brewhouse-ban tizenhárom darab, csapoló toronnyal ellátott asztal várja a vendégeket, akik saját maguknak csapolhatják a friss, házi sört, melyet a vendégtértől mindössze egy üvegfallal elválasztott látvány sörfőzőben a szemük láttára készít a sörtechnológus. A malátaőrléstől az asztali csapokig saját receptúra alapján zárt rendszerben készül az ötféle folyékony kenyér, a frissességet, a minőség megőrzését a folyamatos hűtés garantálja. A receptúra a vendégek visszajelzései alapján és szezonálisan is alakul, változik, télen fűszeresebb, nyáron könnyedebb, frissítő ízvilágú főzetek folynak a csapokból. Az ételek és a ház sörei együtt alkotják a kulináris élvezetek kulcsát, a sörlapon minden fajtához ajánlanak fogásokat az étlapról, a séf és a sörtechnológus összehangolják munkájukat a tökéletes végeredmény érdekében. A tulajdonosok tudatosan törekednek arra, hogy éttermükben mindenhol a legújabb technológiákat alkalmazzák, az asztali sörcsapok felett saját mérnökeik által kifejlesztett érintőképernyőn számlálókon követhetjük az egyes fajtákból fogyasztott mennyiséget, akár a benzinkútnál, üzenetet küldhetünk a szomszéd asztalnál ülő barátaink részére, de lehetőségünk van egy gombnyomással pincért is hívni, mely igényünket a bárpultban lévő monitor villogással jelzi a személyzetnek. A csapokba szerelt átfolyásmérő turbina is egyedi fejlesztés, melynek pontossága a speciális mérési technológiának köszönhetően egyedülálló. A pincérek a manapság közkedvelt iPod-okon veszik fel az asztaloknál a rendeléseket, melyek a vendégtértől elszeparáltan, egy szinttel lejjebb működő konyhába is elektronikus úton érkeznek meg, a konyhai dolgozók monitoron követhetik azokat.
 
A tulajdonosok azt a célt tűzték maguk elé, hogy a most megfogalmazott koncepciót gyakorlatban tökéletesre csiszolva egy franchise rendszert alakítanak ki, mely a későbbiekben alkalmas lesz arra, hogy kulcsrakész megoldást nyújtva a partnereknek teljes körű kivitelezés keretében hozzanak létre a miskolci egység mintájára vendéglátóegységeket szerte a nagyvilágban. Már induláskor egyértelmű volt számukra, hogy elképzelésük megvalósításához megbízható, komplex szolgáltatásokat nyújtó éttermi informatikai rendszerre lesz szükségük egy olyan cégtől, amely nemzetközi terepen is rendelkezik tapasztalatokkal, mivel a ZIP Technologies stratégiája határokon átívelő tevékenységet körvonalaz. Mivel Oroszországbeli telepítéseik során már jó tapasztalatokat szereztek az RKeepeR-rel, nem volt kérdés, hogy itthon is ezt a megoldást választják. Az UCS RkeepeR Rendszerház Kft. RKeepeR informatikai rendszeréből származó jelentések lehetőséget nyújtanak a franchise rendszer alapjainak biztos lefektetéséhez, hiszen a törzsvásárlói kártyák kezelése során nyert adatokból teljes képet kapnak a fogyasztási szokások változásáról, a raktár modul a beszerzések és a felhasználás optimalizálásához nyújt segítséget, és a saját fejlesztésű átfolyó turbinákhoz illesztett interfész révén az adatok is zárt rendszerben kerülnek a számlázási rendszerbe, kizárva a tévedés, a félreütés lehetőségét. Nem utolsósorban nagy örömmel fogadták az iPodokra telepített rendelésfelvételi modul opcióját, mely jövőbe mutató megoldásként teljes mértékben illik a zip’s brewhouse úttörő koncepciójába. Külön kiemelték, mennyire fontos számukra az, hogy az indulásnál az UCS vendéglátóipari tapasztalattal rendelkező dedikált informatikai szakemberei valóban hasznos segítséget nyújtanak a betanulásban, a rendszerrel való ismerkedésben, és abban, hogy azt leginkább a saját igényeikre szabják annak érdekében, hogy az RKeepeR hathatós üzletirányítási eszközként szolgálja őket a mindennapokban.
 
Zboróvári Krisztina
 
Forrás: Pincér újság - 2012. április
Csatolt fájlok
Fájlnév Típus Méret
pincerujsagcikk2012-03.pdf application/pdf 1 MB
Írta: ucs | Dátum: csütörtök, 2012. április 5. - 16:58